 |
Csanyteleki-féle Oktatási Modell Frissítve: 2020.07.02. |
|
|---|
001 - Bevezetés
Nincs királyi út, de van gyermeki út!
Kezdjük egy panasszal, ahogy azt Báthory Zoltán is kezdte 1983-ban:
"Sok ember a tanulást, a tanfolyamot valami szükséges rossznak tekinti, a tananyagot unalmasnak, emészthetetlennek és végső soron feleslegesnek érzi. Kaszárnyaszerű iskolaépületekre, pedánsan sorba rakott és szilárdan leszögezett padsorokra emlékezünk. Az egész iskolásdit - sajnos még ma is - sokak számára az unalom és a kényszerítés légköre lengi át. Ady Endre A gyermekség elégiájában írta:
Könyörtelen tudása
Sok tannak, rajznak, szernek,
Éktelen szögek kínja,
Miket a fejbe vernek.
Nehéz feladat az iskola, a tanítás, a tanulás negatív képzetét megváltoztatni, korszerű tartalommal megtölteni, és kellemes asszociációkhoz kötni. Főleg persze azért nehéz, mert a tények makacsul még ma is a régi képzeteket erősítik meg: az iskolaépületek, bár kívül már sokszor tagoltak és színesek, belső terük elosztása és berendezésük még többnyire funkciótlan, a pedagógusok túlterheltek, az iskolák túlszabályozottak. Kevés a vidámság, a felszabadult öröm iskoláinkban. Pedig modern korunkban a tanulást az egész emberi élet, a teljes emberi létezés integráns részének kell tekintenünk. Legalábbis ezt mondja ki az egész életen át tartó tanulás talán kissé naiv, de kétségtelenül humánus jelszava. Bárcsak gyermekeink és fiataljaink ne kerülhetnének soha olyan helyzetbe, hogy e magasztos üdvtant "életfogytiglani" tanulásnak kelljen érzékelniük, értékelniük!" (Báthory Zoltán: Tanítás és tanulás, 1983)
Sajnos máig sem jutottunk túl ezen - a közoktatással együtt megszülető - problémán! Ha őszintén nyilatkozik (ha mer őszintén nyilatkozni), a legtöbb gyermek rossz véleményen van az oktatásról, az iskolájáról, egyes tanárairól. Habár az idő múlásával sokat szépül a kép, az átlag felnőttnek sincs sokkal jobb véleménye. Tudjuk, a pedagógusok is tudják, a vezető szakemberek is tudják (legfeljebb sokan nem hangoztatják), hogy ez így van. A többség, a társadalom elfogadja, hogy ennek így kell lennie, hogy így is megvan az iskolák "haszna", "utána majd könnyebb lesz", "vége lesz a szenvedésnek", hiszen "én is végigcsináltam, és lásd mire vittem". Tévedés ne essék, a közoktatás most is haszonnal működik, vigyáz a kisgyermekekre, szervezi az étkezésüket, betanítja az elvárt viselkedési normákat, rászoktat a "bármihez alkalmazkodni tudó" közösségi létezéshez, és keveseknek (a kitartóaknak, a szerencséseknek, akik otthoni támogatással vagy nagy ritkán önállóan átlépik a korlátokat) a sikeres szakmai életútját is megalapozza.
Tudjuk, hogy így szól az ókori idézet: "...nincs királyi út"!
És, tényleg "nincs királyi út" a senkit sem érdeklő adatok tartós memorizálására és a céltalannak tűnő készségek alapos begyakorlására. Ennyinek kell lennie a közoktatásnak? Egy 15-20 évig tartó unalmas memória-, figyelem- és készségfejlesztő játéknak? 5-10%-os hatékonysággal? Elég, ha megtanuljuk, hogy kérdés nélkül csináljuk amit mondanak, mert az a dolgunk? Elég, ha megtaláljuk a látszólagos jó eredményhez vezető "kerülőutakat"? Elég, ha becsapjuk a tanárokat, egymást és magunkat? (Úgyis nemsokára vége lesz! Csak ne kelljen "élethosszig" csinálni!)
Hihetjük, hogy ennél is súlyosabb problémára mutatunk rá, ha folytatjuk a fent idézett verset:
Gyönyörös, ízes álmok,
Kik mukkanni se mernek,
Csak kínnal lent a szívben
Fonnyadnak és hevernek.
Az elvesztegetett időnél csak az elvesztegetett tehetség a fájóbb, és valószínűleg társadalmilag és egyénenként is ez az, ami korlátozza a kiteljesedést (talán írhatjuk, hogy a boldogság elérését) és az eredményességet.
Az iskolának mindig is volt értelme, így most is van értelme, így is, ahogy van. Mindenképpen többet ad mint a semmi. Annyit ad, mint amit tized-, sőt, huszadannyi idő alatt is "megtanulhat" az ember, ha akar. (Habár bizonyos, hogy manapság, az információs korban, a széles tömegek intellektuálisan nem sokat veszítenének az Illich-féle "iskolátlanítással".) Itt és most nem célunk a részletes kritika, csak néhány pontban összefoglaljuk a jelen oktatási rendszerünk (magyar) hiányosságait, hibáit:
• kis hatékonyság (oktatásban: 5-10% az amúgy hatalmas tantervből; nevelésben: főleg a kényszerű "rejtett tanterv" elsajátítására korlátozódik), így erőforráspazarló, drága és a "tanulók" számára "elvesztegetett idő"; amellett, hogy "félrenevel": a könnyebb "kerülőutakra", ámításra és önámításra szoktat;
• esetenként "hasznos" helyett "haszontalan" tudást ad;
• elégtelen személyiségfejlesztés ("hazug" "rejtett" értékrend, hiteltelen élő példák, a való világtól elzárt közösségi élet);
• gyenge integráció (inkább kirekesztő mint befogadó), a hátrányos helyzet erősítése;
• elégtelen gyermekvédelem (sokszor "zaklatás" (bullying) a nevelőktől és a társaktól egyaránt);
• erős stresszforrás (a bullying-on felül) (átlagosan: tartós szorongást okoz, félelemben tart, pszichoszomatikus tünetek jelentkeznek, így kihat a későbbi leki egyensúlyra; esetenként: gyógykezelést igénylő maradandó lelki sérüléseket okoz);
• "megöli" a természetes érdeklődést (kíváncsiságot), az önálló gondolkodást és a kreativitást (a főleg frontális munka eredményeként);
• "megutáltatja" a tantervben előtérbe helyezett kulturális tevékenységeket (szépirodalmat, verseket, népzenét, klasszikus zenét, képzőművészeteket);
• értékelési rendszerével az egész társadalmat megtéveszti (közvetlenül a "vizsga" előtt sekélyesen betanult vagy meg nem engedett eszközökkel elért, a való élet szempontjából nem releváns, valótlan jó eredmények).
(A fenti szavak kissé erősnek tűnnek, de a tudományterület és a valós helyzet tanulmányozása után kijelenthető, hogy nem túlzóak. A "papíron" gyermekközpontú oktatásunk kissé javult ugyan, de a fenti problémák továbbra is fennállnak.)
A közvélekedéssel ellentéteben, ezek nem megoldhatatlan problémák. Az ide vonatkozó társadalomtudományi eredmények tanulmányozásával körvonalazódik egy másik út, egy "gyermeki út", a nevelés (és ezen belül az oktatás) eredményesebbé tételére, a problémák kiküszöbölésére. Ezt mutatjuk be a következő fejezetekben.
Hisszük, hogy szükség van egy gyökeres változás elindítására, de tudjuk, hogy ez nem mehet végbe egy csapásra! Reméljük, ez a kísérlet is ad majd egy következő lökést, ami az érdeklődő, érdekelt embertársaink szemléletét az általunk jónak vélt irányba mozdítja tovább!
"Értsék meg, hogy ha az ember a lehetetlenért küzd, akkor már el is kezdte lehetségessé tenni azt." - Óscar Arias Sánchez
⇑ HA főoldal ⇑ CsOM főoldal ⇑ 000 - Tartalom ⇒ 002 - Jövőkép