 |
2. Témaválasztási javaslat Magyar nyelv és irodalom Természettudományok |
|
|---|
vita@hajnalanna.hu
Habár egyes felmérések szerint a magyarok heti 6-7 órát olvasnak, nem kell megnyugodnunk. Nem, a "kényszerített" tanulás miatti "kényszerített" olvasásra nem kell büszkének lennünk! Az érdeklődésből származó ismeretszerző olvasás szükséges és hasznos, de nevelő hatása sokszor elenyésző, és az ember "kényszermunkának" érzi ezt a tevékenységet.
Vajon mennyit olvasunk a szórakozásért, a műélvezetért? Mennyi nálunk az élményszerző olvasás, az "örömolvasás"? (Ismert adatok: 2011-ben a 25-64 éves korosztály 38,6%-a egyáltalán nem olvasott semmilyen könyvet. A 15-74 éves korosztály 1987-ben még átlagosan napi 12 percet töltött könyvolvasással, addig 2010-ben már csak 5 percet.)
Akik megtanulták egyéb cél nélkül élvezni az olvasást, elmondhatják, hogy ez óriási öröm. Amiben sajnos csak néhány százalékunk részesül, azok, akik szeretnek olvasni. A többiek nem szeretnek olvasni, de az információ megszerzése rákényszeríti őket az olvasásra. Kik tehetnek ez ügyben valamit? Természetesen a szülők és az iskola. A szülői teendőket itt nem tárgyaljuk, habár az egyértelmű, hogy az a szülő, aki maga sem olvas, nagy eséllyel a gyermekét sem szoktatja majd olvasásra. Ebből következik, hogy a nem olvasó szülők gyermekeinek már csak az iskola segíthet.
A szövegértés helyzete
"... a jól működő olvasásképesség elsajátítása mindenki számára létszükségletté vált. Az olvasástanítás hagyományos rendszere e kihívásnak nem tud megfelelni. A problémák több mint negyedszázada világszerte egyre feszítőbbé válnak. A szaporodó kutatások, intézkedések ellenére figyelmet érdemlő javulás alig található." (Nagy, 2020)
"...az elemi szintű olvasáshoz legalább 1500, az irodalom és az újságok szövegeinek olvasásához pedig minimum 5000 szónak kell egységfelismerő rutinná fejlődnie... A kutatások azt bizonyítják, hogy a kezdő olvasás szintjére bármilyen módszerrel eljutnak a tanulók, nincsen lényeges különbség az eredményekben (Czachesz-Vidákovich, 1994). Az ezernyi leggyakoribb szó vizuális egységfelismerő rutinná fejlődése a tanulók többségénél két év alatt elérhető... Innen azonban egyik módszer sem vezet el a fejlett olvasási képesség kialakulásához, a legalább 5000 vizuális szórutin elsajátításához... Az elegendő mennyiségű szöveg elolvastatását nem takaríthatjuk meg, ha fel akarjuk számolni a funkcionális analfabéták tömeges kibocsátását... Aki a családi hatások vagy véletlen körülmények következtében elég sokat olvas, az egyre több szórutint halmoz fel, kialakul az olvasási képessége, akinek nincsen ilyen szerencséje, az funkcionális analfabéta marad." (Nagy, 2000)
Elvárásaink
Ahogy már évtizedek óta kitűzött cél, az új 2020-as kötelező kerettantervek is előírják az 1-4. évfolyamon: "...a tanulók életkoruknak megfelelő, biztos szövegértésre tegyenek szert... Őrizzék meg kíváncsiságukat, nyitottságukat, érdeklődésüket, olyan olvasó emberekké neveljük őket, akik a képzési szakasz végére többféle olvasási és értelmezési stratégiával rendelkeznek, az általuk olvasott szövegeket képesek mérlegelve végiggondolni."
Ahogy már évtizedek óta az is állandó, hogy nem sikerül elérni az irodalomszeretetet, az "örömolvasás" növekedését; ami azt jelzi, hogy valami, a módszer vagy az olvasmányválasztás hibásak (Hacsak nem feltételezzük, hogy az emberek legalább 80%-a alkalmatlan az olvasott szöveg átélésére, nincs elég képzelőereje és nem képes megérteni a regényekben ábrázolt helyzeteket.)
Ide kívánkozik ez az idézet ismeretlen szerzőtől: "Esztelenség, ha ugyanazt ugyanúgy tesszük, és más eredményt várunk." - vagy másik fordításban: "Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen." Hát tegyünk máshogy!
A témakijelölés fordított módszere
Egyszerűen meg kell fordítanunk a témakijelölés irányát, ne a pedagógusok válasszák ki a szerintük "érdekes" és hasznos szövegeket, témákat, hanem a gyermekek válasszák ki az őket érdeklő témákat, illetve a pedagógusok gyermeki ítéletek elemzésével válasszák ki a lehetséges témákat.
"Sajnos a mai olvasókönyvek, a mai irodalomtanítás nem tekinti elsődleges feladatának az élményszerző olvasástanítást, irodalomtanítást. Ennek következtében túlnyomóan olyan szövegeket kínálnak, amelyek nem illeszkednek az olvasó lehetőségeihez, amelyek az olvasás megszerettetése helyett averzív attitűdöket alakítanak ki az olvasással szemben. Az élménykínáló szövegek kiválasztásának legegyszerűbb kísérleti módja, hogy az alkalmasnak ítélt rövid szövegeket elolvastatjuk a célpopuláció megfelelő mintájának tagjaival, és amely szövegek örömet okoztak, amelyeket szívesen újraolvasnak, amelyeket szeretnek, azok lehetnek alkalmasak az olvasásképesség, az olvasásszeretet, a személyiség fejlődésének segítésére." (Nagy, 2020)
"Az élménykínáló szövegek kézbevételének természetes motivátora az élményszerzés, az élményben részesülés reménye, az olvasás folyamatának fenntartása pedig a szöveg motiváló hatásának eredménye. Az irodalmi élmény működéséről László János kutatásaiból kaphatunk pedagógiai jelentőségű információkat (László-Viehoff, 1994). Pedagógiai szempontból az a kísérletileg igazolt felismerésük különösen fontos, mely szerint az élmény aktiválása az olvasó valamilyen korábbi élményéhez kapcsolódva valósul meg. Ez a felismerés hozzájárulhat annak megértéséhez, hogy miért nem szeretnek a mai fiatalok olvasni. Olyan olvasmányok ugyanis nem válthatnak ki és nem tarthatnak fenn örömszerző hatásokat, amelyek tartalmának áttételesen sincs semmi köze az olvasó élménytapasztalataihoz." (Nagy, 2020)
Ahol ma tartunk: Mindegy mit, de olvassanak valamit! (mesék, képregények, viccek, Egy ropi naplója, Harry Potter...)
Költészet, versek
A költészet ne ismeretként jelenjen meg a tananyagban, hanem élő, az élettel együtt fejlődő, változó eszközként! Ahhoz, hogy egy vers tartalma (mondanivalója) élményt nyújtson egy tanulónak, illeszkednie kell annak "élménytapasztalataihoz". A mai elvárásokban 5-20 évnyi eltérés tapasztalható a kötelező versek és az addigi élettapasztalat között. Az önfeláldozás, a hazaszeretet, a szerelem, a gyermekáldás, a csalódások és veszteségek, stb. csak akkor értékelhetők igazán a versekben, ha az olvasó is átélt hasonló helyzeteket. Tehát a felső tagozattól tanított versek nagy része felnőtteknek való, mint ahogy felnőtteknek is írták őket. (Nem csoda, hogy mi pedagógusok nem értjük: "Miért nem érdekli őket ez a csodálatos vers?") Amíg a gyermekek fel nem nőnek a felnőttek verseihez, addig örömforrásnak marad a vers üteme, ritmusa, humora, gúnya; vagyis a gyermekeknek írt versek; vagy az általuk írt átköltések, saját versek. Írassunk átköltéseket és saját verseket, amelyeket értenek, mert az életükből erednek! Amelyek velük élnek.
Van-e nagyobb (irodalmi) bűn annál, hogy Radnótit és József Attilát az "egész költészettel együtt" egy életre megutáltatjuk valakivel?
Hajnal Anna - 2018.10.27.
vita@hajnalanna.hu
A szemléltetés és cselekedtetés minél nagyobb arányban forduljon elő a módszerek között! Ha lehetséges, semmit se közöljünk, mint tényt, mindent a gyermek fedezzen fel és állapítson meg, bizonyos irányítás mellett.
A feladatok és problémák megfelelőség-értékelését a gyermekek ítéletei alapján kell elvégezni. Amelyek felkeltik kíváncsiságukat és szívesen, örömmel foglalkoznak velük, megfelelnek az oktatásra.
Természetesen, a feladatok nem lehetnek az adott gyermek számára megoldhatatlanul nehezek, a sikerélményt garantálniuk kell. A feladatszervezésnek és az igénybe vehető segítség mértékének biztosítania kell az önálló munka sikerét. A feladatok közül egyik sem végződhet kudarcélménnyel! Ez csak úgy biztosítható, hogy differenciáltan kezeljük a tanulókat, senki sem léphet tovább az adott lépés "mély", értő elsajátítása nélkül. Erről minden esetben meg kell győződni!
Hajnal Anna - 2018.10.27.